10000 méteren- avagy a “siklóernyős csoda”

A két héttel a siklóernyős világbajnokság előtt tartott ausztráliai Cross-Country Open versenyen egy kínai pilótát villámcsapás öl meg egy cumulonimbusban, egy német pilótanő pedig csodával határos módon élve kerül ki ugyanabból a felhőből, miután fél órát töltött közel 10 000 méter magasságban. Az esemény óriási médiavisszhangot vált ki, és számos vitát indít el.

A legnagyobb port kétségtelenül nem is He Zhongpin halála verte fel, hanem a 2005-ös német világbajnok, Ewa Wisnierska hihetetlen kalandja. A CB által beszippantott Ewa csak néhány száz méterre volt a kínai pilótától, mikor azt 5800 méteres magasságon villámcsapás érte. Az eszméletét vesztett Ewát közel 10 000 méter magasra vitte fel a vihar, ahol fél órát töltött el, mielőtt 7000 méteren magához tért. Sikerült leereszkednie és leszállnia. Két másik pilóta mentőernyőt dobva menekült meg. David Dagault csak negyedórával előttük repült át ugyanott, ő nyerte meg a versenyszámot, melyet két nap múlva a pilóták szavazata alapján érvénytelenné nyilvánítottak.

 

Mint előtte már az egész hónapban, február 14-én is vihart jósol a meteorológia az ausztráliai Manillában. A Cross-Country Open első napja van. Ebben a viszonylag kötetlen versenyben a Mont Borahról felszálló pilóták maguk választhatják meg repülésük irányát, a pontozás a megtett kilométerek alapján történik. A távrepülő pilóták kedvelik ezt a formulát, amelyben a megadott útvonalon és szigorúbb szabályok szerint zajló klasszikus versenyekkel szemben szabadon tervezhetik útvonalukat, a lehető legtovább a levegőben maradva. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy döntéseikért még nagyobb felelősséget kell vállalniuk, mint más versenyszámokban. Manillát különösen megfelelő és biztonságos helyszínként tartják számon az ilyen típusú versengéshez, hiszen ameddig a szem ellát, sík terület. Az itt rendezett versenyek történetében még egyszer sem fordult elő baleset.

A vihar-előrejelzésről minden pilóta tájékoztatást kapott, felhívták figyelmüket a veszélyre. A felszállótól 50-70 kilométerre északra jól láthatóan gyülekeztek a lassan vonuló cumulonimbusok. Egyes versenyzők nyugat vagy dél felé vették az irányt, hogy elkerüljék őket. Mások biztonságosabbnak ítélték, ha hamarabb leszállnak. Az észak felé induló pilóták egy része korábban ért a veszélyes zónához, és sikerült még időben átjutniuk rajta.

Az északra repülő csoport előőrse sikeresen áthaladt egy konvekciós sávon. Minél magasabban próbáltak repülni a felszálló áramlatokban, épp a felhők beszívási zónájában. Ausztráliában gyakoriak az ilyen légköri viszonyok, de a helyismerettel nem rendelkező pilóták számára a megszokottól eltérő aerológiában nehezebb a biztonságos repülési határok felmérése. A látszólag jól ellenőrzés alatt tartható helyzet nagyon gyorsan csapott át drámaiba, mikor egy congestusból formálódó cumulonimbus beszippantotta a pilóták egy magasan repülő csoportját. Ewát és Zhongpint azonnal felrepítette az áramlat. Két másik pilótának, a belga Christophe Gabernek és a holland Ruud Van Der Heijdennek még sikerült gyorsan süllyedésbe kezdeniük, mentőernyőt dobtak, s a felhő kivetette őket. Christophe Rogallo ernyőjével egy fára érkezett, s onnan leesve csak enyhébb sérüléseket szenvedett, Ruud pedig sértetlenül ért földet.

 

 

 

Ewa Wisnierska repülése

 

Ewa az előőrs mögött haladó, német pilótákból álló csoportban repült. Keleten óriási felhőt láttak formálódni. Az átjutáshoz az esőt ontó felhő körül kialakult instabil zónát kihasználva sikerült megkerülniük. Észak felé kedvezőnek tűnt a helyzet, az Ewa csoportjába tartozó pilóták magasra emelkedtek. Úgy tűnt, a felhő kellemesen tolja őket, hátszéllel, mintha csak egy hullámon szörfölnének. Az előttük tornyosuló felhő nem tűnt olyan óriásinak. “Teljesen alábecsültem: nem gondoltam, hogy CB keletkezhet előttünk, és főleg ilyen gyorsasággal ”, mondja Ewa. “Ez a tévedés súlyos következményekkel járt”. Ewa ekkor már túl magasan van ahhoz, hogy a már congestusszá formálódó felhő alatt átjusson, meg kell kerülnie. Talál egy, a felhők szélén jellemzően kialakuló kis termiket, melynek körülbelül 1 m/s az emelése, de néhány másodperc alatt egyre jobban felerősödik. Ewa kezd nyugtalankodni, és ebben a pillanatban bekerül egy 20 m/s-os felszálló áramlatba. Spirálozva próbál süllyedni, de az áramlat felszippantja. „Háromszor próbáltam meg, de nem ment. OK, gondoltam, ki kell innen kerülnöm, különben baj lesz.” Fülcsukással igyekszik kimenekülni a felhőből, de továbbra is emelkedik. Innentől nincs megállás, Ewa már nem tudja uralni a helyzetet. Néhány másodpercen belül eső és jég veri a felhőben, 15 centi átmérőjű jégdarabok záporoznak rá. 4000 méter körül jár, mikor rádión utoljára ad életjelet a német csapat edzőjének : „nem tudok mit csinálni, esik, jég esik, még mindig emelkedem, végem van.” Körülötte villámok cikáznak. „Az első villám előttem villant, csak ezt ne, könyörgöm, gondoltam, aztán meghallottam a másikat magam mögött, és  megértettem, benne vagyok a vihar közepében. Imádkoztam, kérem, könyörgöm, dobjon ki a felhő, jussak ki innen. Elképzelhetetlen erő ragadott el, mint egy falevelet.” Iszonyatos erőfeszítéssel próbálja ernyőjét uralni. Tombol a vihar, villámlik, beülője megtelik jéggel. „Folyamatosan remegtem, az utolsó, amire emlékszem, hogy teljesen sötét volt. Hallottam a mennydörgést és a villámokat magam körül. Tudtam, hogy benne vagyok a viharban, és nem tehetek semmit. Tudtam, hogy szinte semmi esélyem nincs túlélni.” Ewa végül eszméletét veszti: bő negyedóra alatt 8000 métert emelkedett. Az orvosok szerint a szervezete minden funkcióját leállította, hogy védje a szívét. Az ájulás menti meg az életét. A GPS szerint 9964 méteres magasságot ért el, ahol a hőmérséklet -50 °C volt. Több mint 25 percig köröz a felhő csúcsához közel, ájultan lógva a beülőben. Majd 30 m/s sebességgel süllyedni kezd, és gyorsan 3000 métert veszít magasságából, ekkor magához tér. Nem tudja, hol van. Szédülve és tájékozódóképességét vesztve megpróbálja irányítani az ernyőt, de ráébred, a fékek nincsenek a kezében. Döbbenten látja a fékfogantyúkat a csigában: de hiszen az ernyő egyedül repül ! Nehéz elhinnie, hiszen az ernyő és a beülő is csupa jég… „Azt hittem, hogy úgy egy-két perce repülhettem így, nem érzékeltem, mennyi ideig nem voltam magamnál.” Ekkor veszi észre, hogy kezére és testére is ráfagyott a jég. Mégis sikerül újra kézbe vennie a fékeket, és próbál egyenesen repülni. „Megpróbáltam a fejem fölött megtartani az ernyőt. Előtte hiába küszködtem, előttem, mögöttem vagy átesésben volt. Most egyszer csak nyugodtan repült.” Az oxigénhiánytól és a dermesztő hidegtől kábán keresi a felhőből a kiutat. Lejjebb akar jutni, hogy felmelegedjen. A szemüvegére fagyott jégtől semmit sem lát, megpróbálja ledörzsölni, de csak betörnie sikerül, immár nem védi semmi a szemét. Levakarja a jeget a varióról, és látja, 6900 méteren van. Ezen a magasságon a hőmérséklet -25 °C. Ekkor veszi észre, hogy egy leszálló áramlatba került. Úgy dönt, inkább megpróbál spirálozva ereszkedni, mint egyenesen repülni, hogy kikerüljön a felhőből.1800 méterig süllyed nagy 360 fokos fordulókkal, mikor kiér a felhőből. Sosem volt ekkora öröm a földet megpillantania! Ahogy közeledik, arra gondol: „Mint az Apollo13, látom a Földet ! ». Fogalma sincs, hol van. Utat sehol sem lát, de észrevesz egy farmot, és reméli, ott biztos talál segítséget. Sikerül tökéletesen leszállnia, de mikor elindul, annyira remeg a hidegtől, hogy inkább összegömbölyödve lefekszik, hogy felmelegedjen. Az orvosok szerint ez mentette meg az életét, ha gyalogol, a végtagjaiból a szívébe áramló lehűlt vér megölte volna. A földön fekve meghallja, hogy cseng a telefonja, a csapata hívja. Megmenekült.

A kórházba szállítása után kiderült, az oxigénszintje normális, csak a fülei fagytak meg, és egész testén zúzódásokat hagytak a jégdarabok.

Ewa csodával határos megmenekülése után mindenkit meglepett töretlen lelkesedésével és energiájával: ”Repülni fantasztikus dolog, biztosan nem hagyom abba e miatt a baleset miatt!” Néhány nappal később már részt vett a világbajnokságon.

David Dagault: „Sok tényező együttes hatása vezetett ehhez a »kollektív öngyilkossághoz« − hiszen akár az is lehetett volna a végkifejlet. A csoportszellem bátrabbá tesz. »Ha mindenki folytatja, én sem szállok le!« Azonkívül sík terepen könnyen alábecsüljük a felhők nagyságát, mert nincs viszonyítási pont. A felhők hatása is más a hegyekben, ahol a szelet elterelő domborzat is szerepet játszik, ha a jó oldalon vagyunk, kivédhető. Sík terepen nincs hová bújni.

A helyszín sajátosságainak nem ismerete, a felhő méretének és hatásainak téves megítélése, valamint a versenyszituáció pszichológiai vonzatai együttesen eredményezték azt, hogy huszon-egynéhány pilóta meggondolatlanul vállalt túlzott kockázatot.”

 

A versenyzés a sport « kirakata », ahol a biztonság mindig elsődleges szempont, de a pilótahibák kivédésére nincs megoldás. Mindig vitákat vet fel, ha a repülési feltételek határesetnek bizonyulnak. Egyesek szerint meg kell hagyni a pilóták teljes felelősségvállalását saját repülésükért, mások megfelelő biztonsági szabályokat és kereteket igényelnek. Az Open első fordulóját egy óvás nyomán törölték, biztonsági okokból. Módosították a versenyszabályzatot, hogy a pilóták csak a legbiztonságosabbnak vélt irányba repülhessenek, és túlzottnak ítélt kockázatvállalásuk esetén pontszámukat is csökkentik. A rendezőség és a pilóták döntése nyomán gyásznapot tartottak He Zhongpin emlékére. De a repülés folytatódik…

A manillai Opent Chrigel Maurer nyerte meg.

 

Az Aerial magazin nyomán írta: Kádár Andrea

Fotó: Aerial

 

Forrás: http://madartoll.hu/besz-mol/18

 

Az esetről készült dokumentumfilm itt tekinthető meg:

 

 

Reklámok